Szilánkok

"Ez vicc."
"Ilyen nincs."
"Ti most szórakoztok velem."
Sötét alagút, ugyan´ má, ebből a szakaszból már kinőttem. A végén fényes kijárat. Most ugyanolyan a vége, mint az eleje, de akkor disszonáns illúzió, vagy az a büdös kurva vert át a palánkon. Akkor ez megint dinamikus illúzió. Viszont azt én is alakítom. Ha most azt akarja bebizonyítani, hogy számomra ugyanaz a Halál, mint az Élet, akkor fölöslegesen álltunk neki az egésznek, mert még a hülye is tudja, hogy ugyanaz. Minden kijárat bejárat valahová. Ha elfordítom a fejem, akkor időtlenségben látom magam, és ugyanakkor minden időfázis szerinti alakomat. Ez az előbbi sem volt semmi. Azt mondta, küzdeni fogok, kezdtem felkészülni, hogy megint valami entitás lesz, esetleg egy démon, de mikor megláttam azt az ösvényt, esküszöm, én beszartam. Egy ideig vártam az ellent, bolyongtam, bekukkantottam a tudatalatti kollektívába, de semmi, aztán elkezdtem örvénymozogni, most meg megyek vissza. Ha hazaérek, most nem ússza meg, én felhúzom az első fára, kinyitom az ereit, és napokig inni fogom a vérét...

A tűz narancs-vörös lobogása kényelmesen ringatta el a sötét pillantást. Néhányszor már elgondolkodott kedvenc szolgájának történetén. Egyesek egy Prométheusz nevű fickóhoz kötik az egészet. De ő tudta az igazságot, tudta mi rejtőzik az ifjú faj értelme alatt, s hogy mit keres itt a Négy Elem egyike. Azt a szerencsétlen balekot csak felhasználták, az istenek szeme elől sok minden el szokott siklani, így a valódi bűnösök kiléte is. Amikor csak teheti, és azok a keselyűk hagyják, mindig itat vele egy kis ambróziával kevert bort. Hadd legyen több munkájuk a madaraknak. S miután beengedték a negyediket is, immár neki is kellett áldozni és az emberiség hirtelen nagyon mély kebelbarátjára lelt az Örök Alaktalanban. És a jellegzetes narancs-vörös szín, mely a vörös, a sárga és a kék szín keveréke volt, beégett a tudatosba, majd idővel a tudatalattiba. Mivel minden reggel ugyanezt a színt látták meg uralkodni bolygójuk felett, így lassan rajtuk is eluralkodott. Egyre többet és többet áldoztak neki, majd emiatt megborult az egyensúly, és azóta már képtelenek levetni a rabigát. Mostanra már ott tartanak, hogy egy utazóládányi szerkezettel akkorát képesek csinálni, amelyik városokat tüntet el, pillanatok alatt. Ebben a században egy időre jóllakatták, hisz a Két Világégés, ahogy a korcsok hívják, jelenleg megtömte bendőjét. Neki, akárcsak bajtársainak és fajtársainak, régi rabszolgája volt. A kiképzés egyik első szakaszában, miután túlléptek az illúziókkal kapcsolatos eligazításon és felkészítésen, következett a legtöbb tér-idő dimenziót átjáró, esetenként azt meghatározó Négy Elem. Mindig utoljára hagyták a Tüzet. Szánalmasan hangzott ez a név. Voltak világok, ahol valóban hangzatos neve volt. Igaz a legtöbb öreg nyelvben mind háromhangú névvel illeték. Aztán azt is megtudták, miért ez maradt a végére. Azt mondják azok, akik örökkévalóságokat szenteltek a vele való foglalkozásra, hogy valahol az első és második tudati állapot közötti értelemmel rendelkezik. Egyesek addig is elmerészkedtek, hogy idővel engedelmes háziállatok szintjére emeljék őket. Azt mondták, nem is került sokba, csak egy-két százezer itteni év, meg vagy egy szekérnyi ártatlan lélek. A gondolattól önkéntelenül is megnyalta szája szegletét, érzéki borzongás futott végig rajta, lágymeleg öntötte el ágyékát. Könnyed mozdulattal belenyúlt a lobogásba, ujjai úgy mozdultak mintha csak földet markolt volna. Majd kihúzta. Tenyerében egy aprócska láng pislákolt szelíden. Egy ideig nézegette, ahogy anya a gyermekét. Ártatlan lélek. Eddig csak eggyel találkozott ezen az átkozott sárgolyón. Laposan átpillantott a tűz másik oldalára. Nemhogy egy szekérnyi. Idejét sem tudja mikor látott annyit. A lángot a szájában árválkodó cigarettához emelte, szippantott. Na, félsz, szolga. Hangja nyomán felerősödött egy rövidke időre a simogató szellő és a láng kilobbant tenyerében.

A kocsi vagy száz méterrel arrébb állhatott le. Tudta nagyon jól, ki vezeti. Lehet, hogy talán ma egy kicsit engedékenyebb. Elvégre sosem tudni. Megint megnyalta alsó ajkát. Az ajtó hangtalanul nyílt és záródott, a közeledő nem vert semmilyen zajt mozgása közben. Ő is csak abból tudta, hogy közeledik, mert a tudatát próbálta kifürkészni. Persze most sem tudta. Valamit forralhatnak a Kölyökkel. A színeit is lefedte, így pedig csak lutri alapon próbálkozhat. Árnyék vetült a lobogás környékére, vörhenyes szín vetült vissza egy fekete, hosszú bőrkabátról. A több mint két méter magas férfi acélkemény vonásokkal és jégkék szemekkel nézett le a nőre és a tűzre. Nem néztek egymás szemeibe, az íratlan becsületkódexet, ha ritkán is, de betartották.

- Mióta van odaát? - a hang arról tanúskodott, hogy gazdája irdatlan mennyiségű whiskyn, még több szivaron van túl. Továbbá, hogy a természetnek egy életre hálás lehet. Ridegségétől még egy jegesmedve is borzongott volna.
- Négy órája, ebből kettőt töltött holtan. - a válasz a következő kérdésre is feleletet adott. A férfi szemei összeszűkültek. Tudta, hogy nem képes olvasni benne, ahogy ő sem a nőben. Erre csak egyvalaki volt képes. A Sors fintora, hogy ő a leggyengébb közülük.
- Meddig akarod még feszíteni? - Közöny, az aggodalomnak még csak környékén sem járt.
- Te is tudod jól, hogy nem képes meghalni ettől. - A rekedtesen búgó hang kacérkodni kezdett a férfi érzékeivel. A bársony gyengéd szél besiklott a fekete farmer szára alatt, majd felkapaszkodott az izmos lábakon, mialatt a térdek környékén átmelegedett. Selyemujjak becézgetéseként simogatta meg a férfi combjának belső ívét, majd megtelepedett az ágyékon. A mutatvány alatt a nő újra megszólalt. - Téged viszont kifeszítenélek. - Hangja olyan tartományokban himbálózott, mely egyértelműen mutatta, magas fokon műveli szakmáját. Bármilyen helyen, bármilyen hangzavarban, ha húsz méteres körzetben férfi ezt a hangot meghallotta, nem sok mindent tudott tenni. Volt olyan, aki a nadrágjába végezte, mások párjukat, barátaikat hátrahagyva törtek a hang irányába, hogy megtudhassák ki a gazdája. Volt, aki ott helyben vaskos csekket töltött ki, ha még beszél hozzá. Az audiális libidóösztönzés már régi gésa művészetnek számított. Rajtuk kívül csak egy kiváltságos réteg elitje volt képes használni.
- Ne kísérts, boszorka. - A férfi szavai tompán és elutasítón puffantak a nő tudatába. Elfordult, hogy a közeli romok közül egy betontéglát szerezzen magának, mint ülőalkalmatosság. Mozdulata közben mattfekete, acélbetétes bakancsa a nő kecsesen feszes fenekének ütközött, aki enyhén elvesztette egyensúlyát. Ettől aztán kiesett a bűvből. Kissé dühös arccal, és hadvezéreket térdre kényszerítő szemekkel nézett a férfi után.
- Ugyan már. Nem a te hibád. Egyszerűen nem vagy az esetem. - Már előre várta a hatást. Azt, hogy felpattan, esetleg illúziódenevérek kezdenek vijjogni a mennyezet sötétségében, bármi. Tudta nagyon jól, hogy nem pusztán hiúsági kérdés volt ez nála, sokkal inkább létkérdés. De nem történt semmi. A nő visszafordult a tűz irányába.

A termetes tégla jellegzetes falc hangot adva ért földet. A férfi leült és cigarettát kotort elő kabátja egyik zsebéből. Egy vékonyka faág lángoló végével gyújtotta meg, majd a fát visszadobta a tűzbe. A nő úgy döntött, hogy egy vesztes csata még továbbra sem dönti el a háborút. A repülő ágra pillantott, ami megdermedt a levegőben, centikre a számára véget jelentő nyelvektől. A férfi unottan sóhajtott egyet. Tisztában volt vele, hogy ez felszólítás a párbajra. A probléma abból állt, ami utána következett volna. Ha veszít, ez a tüzelő szuka itt helyben rámászik, akkor viszont megbomlik a kényes egyensúly, amit a Kölyök teremtett a bandában. Ha viszont nyer, akkor megint elborul az agya, és a Kölykön fogja leverni. A nő jobb kezétől, a Hárem Gondnokától pontosan tudta, hogy legutóbb is mit művelt vele. Két órán keresztül jódtinktúrázták azokat a majd öt centi mély sebeket, amiket ostorral, körömmel és késsel hasított rajta. Sajnálom, átpillantott a tűz túloldalára. Majd újra maga elé. A nőnek esélye sem volt. A férfi lelki szemei előtt egy kocsmából kitántorgó alak elmosódott alakja villant át. Majd ahogy egy nő felsikolt, és veszetten tekeri a kormányt, mialatt a két kisgyerek egymásba kapaszkodik. Az elemi erejű üvöltéstől az összes neszező csótány, kósza madár, minden, ami az életre emlékeztette ezt a helyet, menekült. A tűz egy leheletnyi időre meggörbült a férfi belső aurájának vonala mentén. A nő hiába csatolta fel pajzsait, a mentális csapás, habár nem hatolt be elméjébe, egy időre koncentrációzavart fog neki okozni. Fekete vére lassú érként kezdett szivárogni egyik orrlyukából. A faág tehetetlenül a tűzbe pottyant.

- Hatalmamnak vára áll. - Az öreg táltos közmondás, ami még a sumér időkből származott, e nép esszenciális vezetőinek szállóigéje volt egy megmásíthatatlan, általuk hozott döntésre. Egy erőtlen, vékonyka, hófehér kar emelkedett fel a tűz másik oldalán. Egy kölyök karja. A remegő tenyér lassan ökölbe szorult, mialatt mindkettejük elméjében egyszerre csendült fel egy síron túli hang.

Háború. Eleget teszik Ők. Háború. Legyen béke, legyen végre, legyen vége...

A kar ernyedten hullott vissza a vékonyka, teljesen meztelen test mellé. Egy töredékkel később ívben megfeszült a hát, az idegek összerántották az izmokat, ökölbe szorultak tenyerei. Szemei fennakadtak, pupillái remegtek, egész teste hullámzott valamilyen energiától. Mintha valami visszaköltözött volna belé. Száján hab serkent ki, mialatt ajkain érthetetlen motyogás töredékek szaladtak ki. Üvöltésétől, melyet nem kísért hang, a csarnok tetejének közelében, az oldalfalakon szilánkosra robbantak az évtizedek óta ott koszosodó kis ablakok. Aztán minden elcsendesedett, csak a magasból szálingózó apró üvegdarabok tündedallama volt hallható, ahogy a betonon érnek földet. A gyerek mellkasa ügy lüktetett, mint egy század eleji gőzszivattyú. Zihálása óvatosan csendesedett. A két kiképző most kivételesen nem szólalt meg. Nekik is új volt, amivel találkoztak. Mindketten dinamikus és statikus pajzsokat is hordtak, rengeteg zavaró- és álcaszemélyiséggel rendelkeztek. Pontosan azokra a kivételes alkalmakra, hogy ha valaki be is tör, akkor is vakvágányra fusson. De a Kölyök most minden vacakolás nélkül, egyenesen a központjukhoz szólt, még azt is meg merték kockáztatni, hogy akár a lelkükhöz is. Mármint ami maradt belőle. A halkuló csendet a nő törte meg.

- Az Egyetlenhez imádkozik. - Hitetlenkedése ez egyszer nem tettetés volt. Tényleg úgy gondolta, hogy esetleg ez egyszer elszámolta magát.
- Mi volt ma soron, melyik rituálé? - a férfi óvatosan begörbítette bal kezének ujjait, az esszencia önkéntelenül is tömörülni kezdett köztük. Nem tudhatta, hogy esetleg egyedül tér-e vissza. Bár kételkedett benne, ha párhuzamosan mindkettejükkel képes volt kommunikálni.
- A Választás Rituáléja. - A nő bal tenyere ugyanabban a pillanatban mozdult, és ugyanazt cselekedte, mint a férfi, anélkül, hogy odafigyeltek volna rá. Fennen hirdetve kiképzőik szakértelmét.

A szertartást az állatlétből való kiemelkedéskor követték el a tanítványon. Ekkor választania kellett a két fajta berendezkedési mód közül. Hogy alá-fölé-, vagy egymás mellé rendeltség. Továbbá, hogy a kapcsolat meghatározó része az Akarat vagy a Lélek lesz. Ha sikeresen átkel saját poklainak, félelmeinek és fájdalmainak egy részén, úgy hogy tökéletesen tisztában lesz az összes, ezekkel kapcsolatos reakciójával, akkor megszületett. Elkezdheti az emberré válás lépcsőinek lassú megjárását. Hogy aztán minden Akarattal, Tudattal, Lélekkel rendelkező lényhez méltóan előbb vagy utóbb isten válhassék belőle. Ez a rituálé, akárcsak a többi, amit eddig végrehajtott rajta tizenkét mestere, még a régi időkből származott, és amelynek töredékesen megőrzött hagyományait e nép ápolta legtovább. Ezért választották őket, amikor kiderült, hogy ide fognak kerülni. Aztán lassan ők is elkezdték elfelejteni, ahogy a Szenvedés Egyházának tanai kényszerűen átvonultak rajtuk. Felköhögött, nyál és kevés vér különös keveréke hagyta el száját, mialatt oldalra fordult, hogy meggyőződhessen róla, a fény, amit látott, létezik. A két, talpig feketébe öltözött ember ellazította ujjait, az ellenőrzés szerint tiszta volt. A nő felkapta bőrkabátját a földről, mára végeztek, itt volt az ideje, hogy az Egyenruha nyugovóra térjen. A férfi látta a mozdulatban a kíméletlenül leplezett indulatot és dühöt. Karja tétován nyúlt a mélyvörös-fekete hajtenger után. De félúton eszébe jutottak a Kölyök szavai, amit még a tanítás megkezdése előtt kért mindannyiuktól.

"- Egyetlen dolgot kérek a Közösségtől. Soha, semmilyen oknál fogva se szóljatok bele egymás képzési módszereibe velem szemben."

Jól emlékezett arra az estére, ahogy ott állt a Kölyök az öntöttvas kapu tövében. Sohasem látta azóta sem olyannak, mintha maga a világűr szólt volna hozzá. Ahogy érzelemmentes tekintetével felnézett a kapu feletti feliratra. Feltámadunk, hirdették a betűk.

"- Tisztán megértettétek." Mindannyian egyszerre olvasták ki a fogadalmat fejéből.

Egy nap idejutattom mindet. ESKÜSZÖM...

Visszavonta karját, és hagyta, hogy megtörténjen.

- Mi a Három Törvény - a felszólítás forrt a gyűlölettől, a nő visszatért a kiképző szerepébe. Lendületes mozdulatokkal indult el a fiú irányába. - Nem szoktam ismételgetni magam.

A fiú nem hallotta, amit nő mond. Látni sem látott túl sokat, csak a feketén lobogó tűz elcsúszott kontúrjait. Idegei lassan kezdtek lüktetni, ahogy a test kezdte megszokni a benne lakozó Lélek és Akarat jelenlétét. A kihűlt bőr még nem fogta fel a tűz melegét. Lassan éledt a rendszer. Emlékek kezdték feltölteni az agyat. A Révület a végéhez közeledett, ez volt a tizenhetedik. Első és utolsó képei mindig ugyanarról szóltak. A világ leggyönyörűbb nőjéről, akit soha nem érinthet meg érzésekkel, Lélekkel. Sem a nő, sem az ő hite nem engedte. Sorsuk pedig ezzel egyenesen ellentétben pontosan erre terelte őket. Majd egyetlen kakofonikus pillanatban, mikor elméjében félrevert harangok őrült kánonja csapott fel, végképp megérkezett erre a rezonanciaszintre. A nő tudta nagyon jól, hogy az első pillanatban a leggyengébb. Amikor már nincs odaát, de teljesen még nem is tért vissza. Az Egyenruhát teljessé tevő mattfekete bakancs acélbetéte a hétévnyi rendszeres futás erejével és a sohasem tagadott Gyűlölet lendületével érkezett meg a lengőbordák alá. A fiú törékeny teste lapos, félméteres ívben repült odébb, majd hömpölödött néhányat a piszkos szürke porban. A férfi tisztán hallotta, ahogy néhány megreped, egy pedig biztosan eltörik. A fiú hátán néhány vágás újra vérezni kezdett. Soha nem kérte, hogy varrják össze. A gyerek vért és gyomorsavat hányt. A nő lépett még egyet és megint emelte lábát. A kölyök halkan kezdte. A kiképzés már kezdett beleivódni.

- Minden változás, változást von maga után. Az Egyensúly törekszik önmaga fenntartására. Mindennek van tükörképe. - hangja érzelmektől mentesen, látható kora ellenére éretten kongott az üres gyárfalak között.

A nő még egyet beleszippantott cigijébe, majd egy teljesen hétköznapi mozdulattal elnyomta a fiú vállán, aki mondókája közepette óvatosan felült.

- Holnap este hétkor nálam vagy. - Indulatok és gőg veszélyes keveréke volt ez a hang.

A nő elindult a sötétség irányába, ahol már várta autója. A gyerek nem szólalt meg, nem nézett utána, még csak fel sem szisszent, ahogy vállából vékonyka, egyre haloványodó füstcsík szállt fel. Már rég megszokta, hogy hamutálnak is tekintette, szerinte ez még mindig egyszerűbb volt, mint mikor lábtörlőnek nézte. A férfi, habár soha senkinek nem vallotta be, valahol egyenrangúnak tekintette magával a Kölyköt. Tudta, milyen szinten meg szokta kínozni ez az agyament nőstényördög. Elég volt az éppen kiegyenesedő és feléje forduló fiú ágyékára, és annak környékére pillantania. Hasonló kis körökkel volt tele, mint amilyet most kapott a válla. Nézte a hozzá képest aprócska testet, mely eddig már vagy ezerszer annyit kiállhatott, mint ő maga. És mégis. Újra és újra nekiáll, már egy ideje nem üvölt, és ahogy az elejétől kezdve, most sem ejt Könnyeket. Vigyáz a Lelke maradékára. Nézte a különös alakú rúnákat és rovásjeleket, mely a fél testet beborították. Pillangó valószínűleg valami kóbor kutyát cserkészett be, hogy legyen tinta. Ennyire nem gyűlölheti az embereket.

- Még jobban. - a gyengécske hang csak azért jutott el hozzá, mert egy jótékony szellő arra vitte. A napfényt évek óta nem látott kis test elindult egy sötét jármű irányába. A férfi nadrágja zsebébe nyúlt, hogy odadobja neki a kulcsokat. Mire elővette, a Kölyök elhagyta a fénykört. Belepöckölte a csikket a tűzbe, majd megint gyújtott. Ez volt az egyetlen dolog, ami az ilyen gyakorlatok folyamán a valósághoz kötötte. Nehogy még véletlenül se vesszen el a képzetek és személyiségek tengerében. Most valószínűleg egy hónapig csak apróbb trükköket és verbális tanítást fognak alkalmazni, legalábbis ami őt illeti. Most sokat kapott, talán túl sokat. Az, hogy az a beteg tyúk folytatja a terrorizálását, abban biztos volt, hisz feltett szándéka, hogy keresztre feszíti és megöli a Kölyköt. Hamarosan egy vödörrel egy ötliteres teli vizes ballonnal, és a hóna alatt néhány ronggyal megint feltűnt a fiú. Még mindig nem öltözött fel. Előbb takaríts magad után, aztán foglalkozhatsz magaddal. Ezt ő tanította neki, méghozzá elég komolyan is vette. Teletöltötte a vödröt, vizet szórt a betonon vérrel felrajzolt pentagrammra és a köréje felrótt védő- és kapujelekre. Fogta a rongyokat és felsikálta az egészet. Látta, ahogy lúdbőrözik a kicsi, de nem remegett, nem kocogtak a fogai, tette a dolgát. Mint egy jó katona. A rongyokat a tűzbe hajította. Amíg várt, hogy elégjenek, kitöltött még egy vödörnyit, majd a feje fölé emelte, és magára borította a felét. Tenyerével elkente a fellazult, megalvadt vért. A másik felével pedig leöntötte testéről az utolsó nyomokat. Egy törmelékhalomhoz botorkált, elővette alóla hosszú, kék farmerkabátját, kék farmerját és dorgóját. Ha ilyen ütemben haladnak, hónapok kérdése, és hordhatja az Egyenruhát. Felöltözött, visszament a tűzhöz, leellenőrizte, hogy a ruhadarabok hiánytalanul elégtek-e, fogta a kannát, majd a maradékot a tűzre löttyintette. Egyetlen lobbanással aludt ki. A férfi felállt, a majd tizenöt kilós téglát fél kézzel, egy laza mozdulattal visszahajította abban az irányba, ahonnan szerezte. Szótlanul indultak vissza a kocsi irányába.

- Nem éreztem, hogy használtad volna, mégis kinyitottad a csomagtartót. - mondta a nagydarab, mikor a kölyök bepakolta a cuccokat. Hang nélkül zárult az ajtó, elfordította a kulcsot, majd lehajolt és a sárhányó belső feléről az alváz alól egy mágnesezett tetejű kicsi fémdobozt vett le. Belerakta a kulcsot, majd bezárta. A férfi arcán nem látszottak reakciók. A fiú kezébe nyomta az aprócska rekeszt.

- Mindannyiótok autóján tartok egy ilyet. Két hónappal ezelőtt másoltattam mindegyikről egyet. - hangja egyre inkább kezdett emberire hasonlítani, ahogy tért vissza bele a valóság. Elindult az anyósülés felöli oldal mentén. A férfi még egy darabig nézegette a tartót, majd lehajolt és visszaillesztette a kocsi aljára.

A csepeli üres gyártelep szürke betonja már rég eltűnt, akárcsak a fővárost jelölő névtábla. Nem szólalt meg a kicsi, de a férfi tudta, hogy ilyenkor mindig szeret autókázni. Ahogy a hívójele is hirdette. Nomád. Szeretett mozgásban lenni. A gyerek karja hátranyúlt és az ülés alatt kezdett kotorászni. Az italos üveg előbukkant, megforgatta, és mintha egy mosolykezdemény bukkant volna fel szája szegletében.

- Ironikus, hogy pont te tartasz piát a kocsidban - mondta a fiú, azzal szájához emelte az üveget és inni kezdett. A fél üveg gond nélkül tűnt el a torkában. Csuklott egyet, majd az ablak elektronikus emelőjéhez nyúlt. A férfi megállította a járművet. A gyerek kicsapta az ajtót és sugárba hányni kezdett az út melletti árokba. Két perccel később három rágóval a szájában és egy cigarettával a kezében ugyanolyan meredten bámulta a suhanó utat, mint előtte.
- Ki kellett mosnom azt a löttyöt, amit itatott velem. Szerintem kutyavér is volt benne - gyengéden nyalta meg ajkait a mondat után. - Kár, hogy mindig fel kell hígítania valami herbáliás keverékkel - hangjából csalódottság csengett.
- Választottál? - a kérdés inkább hasonlított egy náthás törzsőrmester zsörtölődéséhez, mint érdeklődéshez. Jellegtelen árnyak suhantak el szeme előtt, ahogy a kocsi lassan a kétszáz felé kúszott. A kölykön látszott, hogy mérlegel, majd egy hamis mosoly suhant át ajkain, ahogy meglátta a kilométerekre felbukkanó, apró fénypontokat.

Bal kezének mutatóujja olyan sebességgel vágódott ki, ami még a testőrt is meglepte. Hozzáért a férfi jobb halántékához. A kék szemek elől eltűnt a fényszórók által megvilágított út. Helyét egy ösvény vette át, amin egy meztelen lány futott, miközben egy hasonlóan öltözött férfi kísérte figyelemmel. Az egész jelenet nem tartott tovább néhány percnél. De a képsorok végén megrémült. Egy magas mélyvörös-fekete nő tartott a karjaiban egy kisfiút, mialatt egy fényfolyóba gázoltak. Ő pedig követte őket. Majd mindent kitöltött a fényesség.

A sivító dudahangtól már lüktettek a fülei. A fehér, éles fény véreresre sütötte a szemét és túlvilági ragyogásba vonta a kocsi belsejét. Reflexeken túli mozdulat volt. Ösztönbeidegződés. Az autó kézifékje felsikoltott, kettőt visszakapcsolt, majd ahelyett, hogy a saját sávja felé rántotta volna a kormányt, inkább a mellettük lévő árok felé tekerte azt. A mozdulatsor következtében a közel kettőszázhússzal repesztő jármű fara félelmetes lendülettel csapódott ki. Így még néhány másodperchez juttatva a kocsi elejét az ütközés előtt. Majd visszaszedte egy keveset és lükvercbe kapcsolt. Maga az autó lendülete vitte tovább őket. Mintha csak egy bevásárlóközpont parkolójába álltak volna be, csak éppen háromszor akkora sebességgel. Nézték még egy darabig a kissé ingatagon távolodó másik kocsit, miközben ők hátramenetben haladtak, immár a számukra kijelölt haladási sávban. Úgy siklottak el egymás mellett, mint bambuló kisgyerek előtt a kecses jégtáncos. A fiú tisztán hallotta, ahogy a másik kezei alatt csikorog és megvetemedik a fokozatkapcsoló és a kormány gumírozása. A fiú nem zihált, habár szíve szó szerint a bordáit rugdosta, ahogy testét rommá pumpálta a világ egyik legfinomabb drogjával. Tagoltan ejtette ki a szavakat.

- Most már tudod mit választottam. Te vagy az első és utolsó, aki azt is tudja, miért csinálom. Ő a Lelkem. A halkan pattogó motorzaj és a néma éjszaka elnyelte szavait. A férfi homlokáról gyöngyözött a veríték. Nem a frontális ütközés lehetősége miatt. A testőr-sofőr vizsgákon rázósabb szituációk is fel szoktak tűnni. Elkerekedett szemekkel nézett a fiúra. A hang mely megszólította egy rideg és kegyetlen férfié volt, tökéletesen keveredve egy szenvedélyesen kínzó nőével. A Kölyök szeméből eltűnt a barna szín, az írisz teljesen kitágult. A kegyelemdöfést az utolsó mondat adta. Addigra ugyanis egy ötéves gyerek hangja volt, ami az ajkakról szólt. Akit évekig a fiaként tudhatott maga mellett. Négy évvel ezelőtt az Egyetlen eloltotta mécsesét. A lassuló autó megállt. A férfi kezei aprókat remegtek, ahogy fehérre válva markolta velük a kapcsolót és a kormányt. Négy év óta először félt. Félt, hogy talán a bolondját járatják vele, akárcsak a többiekkel teszi ez a... Nem talált nevet.