Elmerülök a Hammerfall új Crimson Thunder című lemezében, és felfrissülök. Az elektromossággal teli metal dalok sokkal élvezhetőbbé teszik ezt az anyagot, mint az egysíkú és sokat vitatott két évvel ezelőtti Renegade albumot. A Hammerfall újra egy adag power metalt ad a kopoltyúknak, és sikerült újra felkorbácsolni az indulatokat, becsmérlő véleményeket kiváltani. A Hammerfall az a zenekar, akiknek az eddigi három albuma egyenként negyedmillió eladott példány körül jár, és mégis sokan ki akarják ütni őket a nyeregből, vagy még pontosabban, legyilkolni, mint egy sárkányt.
A sárkányölésről szólva, a Hammerfall éppen amerikai túrán van, és nem mással, mint Dio mesterrel. A zenekar több mint harminc dátumot kötött le 42 napra, a négy év szünet után startoló második USA turnén.
"Egy öthetes turnét csináltunk a Death társaságában még '98-ban" – kezdte Joacim Cans énekes. – "Szép párosítás volt (haha). Csak ki akartuk próbálni, vajon tudjuk-e növelni a lemezeladásokat így. Arra gondolok, hogy megdupláztuk a Legacy Of Kings eladott példányszámát a turné után, szóval véleményem szerint megérte, még akkor is, ha az emberek túlnyomó része a középső ujját mutatta nekünk, hogy 'Mi a fene ez?! Oh, túl jókedvűek vagytok srácok! Utálunk titeket!'. De néhány koncerten többen jöttek el megnézni a Hammerfallt, mint a Deathet, és az nagyon jól esett."
"A könyvelési cégünk tulajdonosa egy SFX nevű amerikai vállalat" – folytatta Cans, amikor rákérdeztem, hogyan jött létre ez az álompáros, – "és a svéd leányvállalaton keresztül egyszerűen megkérdeztük, hogy van-e üres hely a Dio turnén, és azt mondták, van. Soha nem találkoztam még Ronnie-val, de csak jó dolgokat hallottam róla. Mindenki ugyanazt mondja, hogy ő az egyik legaranyosabb fickó a rockbizniszben. Nagyon várom már, hogy legalább egy kis időt vele tölthessek, pár percet beszélhessünk. Most fejeztünk be a kb. egy hónapja tartó promociós körutat. Körbejártuk egész Európát, és majd’ 300 interjút adtunk. Semmi idő nem volt projektekre, vagy bármi másra. A turnézásnak valamikor jövő augusztusban lesz vége. Ha valaki talál magának időt bármi másra, annak gratulálok (haha)."
A lényegre térve, Joacim kifejti az új Crimson Thunder fő jellemzőit.
"Nos, mindenek előtt, azt hiszem, ez lett a legátgondoltabb album, amit valaha készítettünk. A legnagyobb különbség maga a produkció. Sokkal masszívabb, erőteljesebb, nyersebb. Úgy mondanám, hogy a banda sötétebbik oldalát mutatja. Ez egy újabb különbség. Sötétebb dalok születtek az új albumra, őszintébb heavy metal. Jóval több most a középtempó a korábbi albumokhoz képest, amelyek változatosak voltak, bár azért ott voltak gyorsabb dalaink is. Szóval ez most inkább Accept-esebb, mint Helloween-es."
A rajongók nem voltak túlságosan elégedettek a legendás Michael Wagener producerrel készített legutóbbi anyaggal. Remélhetőleg örömmel fogadják, hogy a zenekar az összes európai stúdiót végigjárva, megszerezte Charlie Bauerfeind-et, hogy tekergesse a gombokat az új egyórás power anyagnál.
"Michael nem igazán rugdalta a seggemet munka közben. Michaellel minden egy hatalmas nagy parti, nevetés volt: 'Hé, ez nagyszerűen szól ember, csak így tovább!' Charlie pedig... tudod, mindketten németek, de Charlie még mindig német, amíg Michael már amerikanizálódott. Charlie-val más volt, ő azt mondta: "Nem, azt hiszem, újra kellene venni. OK, azt a részt hozd keményebben! - Bocs, de nem tudom keményebben. Ilyen a hangom. - Nem, nem, nem. Gyerünk! Menni fog, keményebben." És valóban rá kellett jönnöm, hogy képes vagyok nagyobb erővel énekelni. Azért pár napig feszültséget okozott, amíg rájöttem, mit is vár tőlem. És amikor leesett, rögtön meg is találtam az utat az akadály leküzdésére. Túl sokat gondolkodsz, ha énekes vagy. Azt gondolod, csak ebben a hangfekvésben tudom, és azután, nem, nem, nem, képtelen vagyok magasabban énekelni. De amikor a kezedbe adják hozzá az eszközöket, az olyan, mint az újjászületés, többé-kevésbé. Úgy gondolom Charlie egy igen profi srác; mindenkit megnyugtat. És ha nyugodt vagy, akkor tudsz csak valami igazán jót alkotni. A lemezfelvétel számomra olyan, mint a házépítés. Az első, amit tenned kell az alapozás. Biztos alapokra van szükséged. Ugyanez igaz a zenére is; a dobokkal kell kezdeni. Ha a dobos jól dolgozik, akkor a többieknek könnyebb a saját részeiket felépíteni. Ezért is mentünk egy holland stúdióba, ami talán a legjobb Európában, és nem csak a dobok szempontjából, hanem bármilyen felvétel elkészítésére. Természetesen nagyon drága volt. A basszust Németországban a Twilight Studiosban vettük fel, ami egyébként a Blind Guardian stúdiója. Ez egy pici stúdió, közel a hollandiaihoz, és nem is túl drága. Mivel a basszus felvételéhez nincs szükség hatalmas, különleges basszus szobára. Akár a pincédben is felvehetnénk. És működne. Aztán Tenerifére költöztünk, Afrika partjaihoz. Az volt a lényeg, hogy olyan helyet találjunk, ami szép környezetben fekszik, ahol akár öt-hat hetet is eltölthetünk a gitársávok rögzítésével, és a végső keveréssel."
"Ez a stúdió Andi Deris házában van" – tisztázta Cans, a Helloween énekesre és tenerifei otthonára utalva. – "Az alaksorban dolgoztunk. És igazán jó volt. Nem szeretek nagyvárosban lemezt készíteni. Túl sok minden történik, és nem tudok relaxálni. Amikor reggel felkelek, kinézek az ablakon, és ha a tengert látom, köröző sirályokat, az valami csodaszép. Igazán remek volt lent tengernél. Azt hiszem, egyébként többé-kevésbé ugyanúgy dolgoztunk, mint a Renegade idején. Anders feldobolta a magáét, és haza is ment. Magnus feljátszotta a basszust, és ment haza. Aztán Oscar, Stefan és én négy vagy öt hetet töltöttünk együtt, teljesen olyan volt, mint korábban. Több időt áldoztam az énekre, mivel azt akartuk, hogy minden egyes szó ugyanolyan erővel szólaljon meg, mint a többi. Régen kétnaponta dolgoztam olyan másfél órát, most ehelyett öt vagy hat órát is kellett. De visszahallgatva a végeredményt nagyon boldog vagyok, hogy megcsináltuk."
Az album szövegeit végignézve Joacim azt mondta, hogy "néhány dalt összefog egy kapocs. Nem koncept lemezről van szó, de ha igazán nyitott vagy, akkor észreveszed, hogy vannak kapcsolódások a dalok többségénél, és ez a jó és a rossz közötti harc. Azt hiszem ezen a lemezen a Hammerfall egy sötétebb oldalát mutatom meg. Nincs annyi harc és kard és hasonló szavak. Nem igazán éreztem, hogy erről kellene beszélnem most."
Hogy vélekedsz a Renegade-ről most, hogy eltelt egy kis idő?
"Még mindig az egyike a legkedvesebb lemezeimnek a dalszerkezeteket tekintve; igazán szeretem azokat a dalokat. Néhányan nem értették a produkciót. Valójában elterveztünk valamit, mert torkig voltam a túlsűrített és triggerezett dobhangzással, ami majdnem minden heavy metal lemezen hallható. Valami mást akartunk csinálni, valamit, ami kicsit érzékelteti az élő előadásokat, de természetesen sokan panaszkodtak miatta. Mégis, az a lemez hozta meg az első aranylemezt számunkra, és az első helyet a svéd eladási listán."
"Nem találtunk fel semmi újat" – felelte Cans, amikor megkérdeztem, ismeri-e a banda széles elismertségének titkát. – "Mi csak kiszedegettük a legjobb részeket a '80-as évekből és bele tettük egy turmixgépbe és kijött belőle a Hammerfall. Sok különböző hatást fedezhetsz fel a Hammerfall zenéjében, de soha nem mondhatod azt, hogy pontosan úgy szólunk, mint egy másik banda. Úgy gondolom, a '80-as évek jobb pillanataira emlékeztetjük az embereket. Egyik erősségünk, hogy a dalszerzés folyamatában minden egyes rész ugyanolyan fontos, mint az összes többi. Minden dallamnak emlékezetesnek kell lennie. Rengeteg zenét hallgatok, és néha hallani lehet, egészen nyilvánvaló, hogy csak a refrénnel törődnek. A többi csak arra való, hogy minél előbb odaérjenek. Amikor a dallamokon dolgozok, próbálom a verzét igazán dallamossá tenni, aztán jöhet a refrén felvezetése (pre-chorus), és ez a rész is nagyon fontos. Így építünk fel egy dalokat, azt hiszem így könnyebb az embereknek érezni a dalokat. És ahogy megírjuk a kórus részt, az egy felhívás a rajongóknak, hogy csatlakozzanak hozzánk. Hammerfallt hallgatni olyan, mint egy nagy buli. Hé, gyere! Énekelj most velünk! Aztán már csak koncertképessé kell tenni a dalokat, úgymond."
Végül, Cans csatlakozott azon zenészek kicsiny klubjához, akiket valaha megtámadtak, egyszerűen azért, mert azt csinálja, amit a legjobban szeret. Cans esetében ez egy sörözés közben lezajlott pofozkodás volt.
"Egész jól felépültem. Mióta egy plasztikai műtéttel helyreraktak, észre sem veszed, hacsak nem hajolsz elég közel. Azt mondanám, meg vagyok lepődve, hogy ez egyáltalán megtörténhetett. Mert a metal-társadalomban össze kellene tartanunk, szerintem, összefogni és küzdeni a metalért. Nem fontos, hogy black metal, death metal vagy heavy metal, mivel mind ugyanazokkal a gyökerekkel rendelkezünk, ezek csak különböző útirányok. Szerintem a gyökerek a '70-es évek, és mind ugyanarról a fáról ágazunk szét. Azt hiszem, ez közös probléma a mai világban, az emberek nem fogadják el egymást eléggé..." |
AJÁNLOM AZ OLDALT
