A sötét gondolatok könyve
Fel a hegyekbe
Délután négy óra öt percet mutatott az órám, amikor fölálltam a tervezőasztal mellől, majd kikapcsoltam a számítógépem. Sietve fölkaptam a kabátomat, a táskámat és kiléptem az ajtón. Rajtam kívül senki sem dolgozott már az épületben, így futottam a folyosókon egészen a lifthez. Ez az utolsó napom ezen a munkahelyen, és bevallom könnyű szívvel hagyom itt. Szó sincs arról, hogy nem szerettem a munkámat, de az igazság az, beleuntam. Folyton a négy fal között sínylődni naphosszat, bámulni a monitort, rutinszerűen oldani meg ugyanazokat a problémákat folyton folyvást. Az íróasztalom ott állt az egyik ablak mellett a tizedik emeleten, ahonnan jó kilátás nyílt a nyüzsgő utcára; figyeltem a forgalmat, és a zöld lámpára váró embereket, szépeket és csúnyákat. Arra gondoltam, milyen jó nekik, nem kell dolgozni. Szóval így tengettem életemet, ábrándozva, a jobb és izgalmasabb élet reményében. Egy nap aztán váratlan telefonhívást kaptam. Az apám hívott és annyi év után ismét beszélhettem vele. Közel tíz éve nem is hallottam felőle, teljesen eltűnt a család szeme elől, mintha nem is ebben a világban élt volna. Emlékszem arra a napra, amikor elment, arra is mennyire haragudtam rá akkor. Az eltelt évek alatt anyagilag támogatott ugyan, de egy apától azért többet vár az ember. Sohasem értettem őt, mindig belefogott valamibe, lelkesedésével megszédítve bennünket, majd hirtelen félbehagyott mindent. Sok őrült ötlete jutott eszébe az öregnek és én hittem benne, mindent sikerül megvalósítania, amiről csak álmodott. A bátyám Gery hamar átlátott a szitán. Egyszer azt mondta apának, csak a szája nagy és soha sem fog neki sikerülni semmi. Talán igaza is volt. Az apám bár gazdag ember, de minden vagyonát beleértve a jól menő gépgyárat is, örökölte és neki a kisujját sem kellett mozdítania érte. A saját ötletei pedig minduntalan zátonyra futottak.
Nos amikor felhívott azt mondta, vett egy különleges házat fönn a hegyekben. Az előző tulaj egy cipőgyáros, valamikor a húszas években, de sohasem lakott ott. A ház üresen állt és nem akadt rá vevő, gondolom azért, mert csak nagyon nehezen lehet följutni a házig, és teljesen el van vágva a külvilágtól. Se telefon se semmi. Egy ház a vadon közepén. Apa arra kért, segítsek neki rendbe rakni, új szerzeményét, és különben is sok mindent meg akar beszélni velem. Végül is örültem, amiért így alakult és reméltem rendeződhetnek a dolgok közöttünk. Így hát az utazással együtt otthagytam régi életem, fölmondtam, és most gyorsan fogok egy taxit, ami kivisz az állomásra. Jó lesz újra látni apát. Csak azt sajnálom, Gery nem akart eljönni.
Az utazás a vonaton teljes nyugalomban telt, átaludtam az egészet. Az egyik kalauz ébresztett fel és közölte, hamarosan elérjük a végállomást. Negyed órával később ott álltam a hartwilli állomás peronján tejesen tanácstalanul, merre is folytassam az utamat. Hartwill a hegyek lábánál épült kis bányászváros, bár a nikkel kitermelést már évek óta beszüntették, a város mégsem néptelenedett el, hanem inkább a kalandvágyó turistákra specializálódott és a közeli nemzeti parkba érkező látogatókat fogadta. Valószínűleg a holtszezon kellős közepén érkeztem, mivel sehol nem láttam magamfajta idegent. Persze a helybeliek jól megbámultak, fogadták ugyan köszönésemet, de éreztem a bizalmatlanságukat.
Rövid kutatás után ráakadtam egy vegyesboltra, gondoltam itt majd felvilágosítást kaphatok arról, lehet-e itt egyáltalán autót bérelni.
-Jó reggel! - szóltam hangosam, mivel az üzletben egy lelket sem láttam. Valahonnan az üzlet raktára felől egy kellemes női hangot hallottam.
-Várjon egy kicsit! Azonnal jövök!
A hang tulajdonosa egy igen vonzó fiatal, a húszas évei közepén járó vörös hajú lány. Egy pillanatig szólni sem tudtam, így a lány fölvonta szemöldökét, mintha azt kérdezné "Na, mi lesz haver, mondani akarsz valamit?".
-Jó reggelt! -mondtam ismét. -Kérnék néhány zsömlét és valami fölvágottat.
Micsoda csajozó szöveg! - gondoltam. Rémes, mennyire berozsdásodott a verbális kommunikációs képességem.
-Még valamit? - kérdezte, miközben rám sem pillantva egy papírzacskóba rakta, amit kértem.
-Nos lenne még egy dolog. Lehet ebben a városban autót bérelni?
Rám nézett, mintha azt kérdezné, miért is akar maga autót bérelni? Nem is tudom mi okból, de kibukott belőlem:
-Tudja, az apám vett errefelé egy házat, fönn a hegyen és
-A Morris házról beszél? -kérdezte láthatólag döbbenten.
-Igen, azt hiszem talán így hívták az előző tulajdonost. Ismeri azt a házat? - kérdeztem.
-A Morris házat mindenki ismeri. Autót pedig a bérelhet a következő utcában. Van ott egy autószerelő műhely, keresse Timet. Mondja azt, hogy Rose küldte.
-Köszönöm. - indultam kifelé de az üzlet ajtajában visszafordultam. -Ki is az a Rose?
A lány furcsán nézett rám, gyönyörű zöld szemeivel szinte keresztüldöfött.
-Ja, nyilván ön lenne Rose. -mondtam zavartan. -Még egyszer köszönöm. Rose utánam kiáltott még. -Vigyázzon a farkasokkal! Láttak néhányat arrafelé, ahová készül!
Csak intettem neki aztán elindultam megkeresni azt a bizonyos Timet, a szomszéd utcában.
Tim, az autójavító tulajdonosa készségesnek bizonyult, adott egy dzsipet, azt mondta ezzel biztosan élve feljutok a szirtre a Morris házig. Ő is figyelmeztetett a farkasokra és bevallom, kezdtem ideges lenni. Még sötétedés előtt szerettem volna feljutni a házig, mivel semmi kedvem nem volt a városban éjszakázni. Az egész helytől borsódzott a hátam, az emberek engem néztek, nem is néztek, inkább bámultak, amint keresztülhajtottam a városon.
Gyönyörű vidéken autóztam. Bár tartottam a mély szakadékoktól, amelyek közelében vitt a hegyi út, biztonságban följutottam a hegytetőre. Innen földúton haladtam tovább, mélyen be az erdőbe. Igazi vadregényes táj, fenyvesekkel kis füves tisztásokkal. Még szarvast is láttam, de szerencsére farkasokkal nem találkoztam.
A Morris házat hamar megtaláltam. Innen hihetetlen kilátás nyílt a környező dombokra és a távolabbi hegyvonulatokra. Sajnos igen hamar besötétedett és így csak rövid ideig csodálhattam a látványt. A Morris ház a lenyugvó nap halványodó vöröses lilás fényében ijesztő módon tűnt lenyűgözőnek és grotszknek. A magas, sötét színű kőből épült ház, inkább nézett ki erődnek, vagy kaszárnyának, mintsem lakóháznak. Persze, gondoltam, nyilván azért építették ilyen robosztusnak, hogy jobban bírja a hely viszontagságos időjárását. A kocsit a házhoz vezető lépcsősor aljánál állítottam le, aztán elindultam fölfelé.
Közelebbről még nagyobbnak bizonyult az épület, ha mástól nem, a farkasoktól legalább biztonságban leszek. Apa azt mondta, csak két nap múlva érkezik meg, valami fontos üzleti ügy miatt marad el. Addig is, míg ide nem ér, néhány dolgot magam is rendbe tehetek a ház körül, talán kitakarítok. Egyheti élelmet hoztam magammal, főleg konzerveket, bár a városban bizonyára van étterem, ha főtt ételre vágynék.
A ház kulcsait a lábtörlő alatt megtaláltam. Nyikorogva tárult ki a zömök tölgyfaajtó. Meg kell majd olajoznom a tartóvasait Becsuktam magam mögött és meggyújtottam a viharlámpást, amelyet éppen az ajtó mellett találtam. A fényben aztán jobban szemügyre vehettem belülről a Morris házat.
Bevallom rosszabbra számítottam. A bútorok mind letakarva hófehér lepedőkkel, mára ezekből sárgás foszladozó rongydarabok lettek. A szépen faragott székek és a nagy asztal jól bírták az időt. Igazi mestermunka valamennyi. A fali szőttesek már rosszabb állapotúak, a molyrágta függönyöket pedig valószínű ki kell dobnom. A ház alapjában véve egyszerű építésű, az alsó szint egy nagy négyzetes alapterületű szoba, jobb oldalt egy kandalló, balról pedig egy korlát nélküli lépcső vezetett a felső szintre. A konyha a fürdőhelyiség és a kamra igen kicsi. A fölső szinten egy szobát és egy kis, könyvekkel teli dolgozószobát alakítottak ki. Itt a szürke por vastagon lepte be a bútorokat és a könyveket. Úgy terveztem, holnap kora reggel jobban szemügyre veszem a könyvtárszobát, és majd itt kezdem el a takarítást. Az alsó szinten rátaláltam egy kanapéra, szerencsére hoztam magammal hálózsákot és így megtaláltam legjobb helyet az alvásra. Sajnos a szokásos esti fürdést kénytelen voltam mellőzni, a fürdőszobában még hideg víz sem folyt. Gyorsan megvacsoráztam a magammal hozott konzervekből, majd nyugovóra tértem.
Korán reggel ébredtem, kipihenten és tettre készen. Sebtében megreggeliztem, aztán kerítettem söprűt, lapátot és nekiláttam a fölső szint takarításához. Sohasem szerettem a házimunkát, de lassan belejöttem a rendcsinálás menetébe. Kitártam a fölső szinten lévő szűk ablakokat, friss hűvös hegyi levegő áramlott be rajta és a dohos áporodott évtizedes szagot szinte kiűzte onnan. A söprűvel rettenetes porfelhőt kavartam, néhol vastagon rakódott a tölgyfapadlóra és már teljesen odakövesedett. Ezután a könyvespolc következett. Le kellett tisztítanom az íróasztalt és a régi, vélhetőleg értékes könyveket, szépen rápakoltam. Úgy terveztem később, majd ezeket is egyenként megtisztogatom és visszarakom a helyükre, sorsukról ráér dönteni. Talán tényleg akad közöttük valami könyvritkaság.
A könyvespolccal már nehezebb dolgom akadt. Oly makacsul és szilárdan rögzült valamilyen ragacsos-poros nyálkakeverékkel a padlóhoz és egészen megizzadtam, míg sikerült valamelyest kimozdítanom. Kövér hízott pókokat és számomra ismeretlen férgeket riasztottam így föl, némelyek meglepő fürgeséggel iszkoltak le sötét nyirkos sarkokba.
Miután a portól megszabadítottam a polcot, a könyvekkel folytattam. Csöndben dolgoztam és még fáradtságot sem éreztem. Ha egy rádiót hoztam volna, és azt hallgatnám, talán nem érezném magam ennyire egyedül. Bár valójában nem bántam a csöndet. Üdítő a nyugalom a zsúfolt és zajos város után.
Valahol találtam egy tisztább rongydarabot és azzal fölszerelkezve láttam neki a könyveknek. Gondosan áttörölgettem őket, de csak fedőlapokat. Némelyiken már nem is látszott a szerző neve és a mű címe sem, olyan régiek és kopottak. Belelapozni nem is mertem ezekbe, mivel attól féltem széthullanak, vagy a lapok egyszerűen elporladnak a kezemben. A megtisztított könyveket szépen sorban fölrakosgattam a polcokra. Egy fekete bőrborítású közepes méretű könyv akadt a kezembe. Úgy tűnt mintha az idő valamilyen különös okból jobban megkímélte volna, mint a többit, bár ezen sem fedeztem föl címet. Semmilyen írás nem fedeztem föl rajta. Ami még meglepőbb, a könyvet valaki lezárta egy míves sárgaréz csattal, de a kulcsot benne felejtette. Elfordítottam a kulcsot, és kinyitottam a fekete könyvet. Vártam, hol nyílik ki először, aki valaha ezt forgatta, mely fejezetet olvasta sűrűbben, milyen rész tetszett neki a leginkább? Sok mindent elárulhat így egy könyv az olvasójáról. Ám úgy tetszett, mintha ki sem nyitották volna soha. Csupán a borítólap, aztán a belső lap hajlott ki, egy különös szöveggel a közepén:
Mi a kívánságod?
Érdekes cím egy könyvnek - gondoltam. Vajon ki írhatta? Hogy ezt kiderítsem lapozni akartam egyet, de a lapok összeragadtak, és nagy igyekezetemben meg is gyűrtem néhányat. Ráfújtam oldalról a lapokra, hátha így sikerrel járok, de mégsem. A könyv nem akarta fölfedni titkát.
Eluntam a dolgot, félretettem a fekete könyvet és folytattam a takarítást. Dél körül abbahagytam a munkát, és mivel megéheztem, készítettem magamnak egy szendvicset. Meg akartam szabadulni a portól és a kellemetlen dohos szagtól, a szendviccsel a kezemben elindultam sétálni egy kicsit odakint a fák között. A nap magasan járt és a szemembe tűzött. Mégis csodás látványban gyönyörködhettem a környező tájat figyelve. Gondolataim azonban folyton azon a furcsa könyvön jártak. Megfordultam, és futva tértem vissza a házhoz. Mint valami szúrós tüske a kezemben, úgy vájta magát elmémbe a kíváncsiság e könyv iránt. Valami miatt már kevésbé foglalkoztatott a takarítás, vagy úgy egyáltalán bármi más. Csak a könyv.
Fölrohantam a lépcsőn, be a könyvtárszobába. A fekete könyv ott hevert háborítatlanul az íróasztalon, ahol hagytam. Mohón léptem oda és ideges mozdulattal a földre söpörtem a többi könyvet. Egy kopott széket húztam az asztalhoz, és fölnyitottam a fekete könyvet. A lapok peregve hajlottak ujjaim között és mintha csak maga a könyv lapozott volna oda, ahová ő akar, kinyílt valahol az egyharmad részénél.
Különös betűkkel nyomtatott szöveget fedeztem fel. Első pillantásra, mintha valami érthetetlen nyelven írták volna. Zavarodottan futottam végig a szövegen, aztán bámulatos módon a szöveg egy bizonyos bekezdés után már érthetővé vált a számomra. Olvasni kezdem a kibontakozó történetet, melynek az előbbi szövegrészek érthetetlensége miatt úgy tűnt, mintha bevezető nélkül íródott volna. Úgy emlékszem valami ilyesmit olvashattam:
Kelly ezután visszament a hálószobába megágyazni. Későre járt már és az egész napi megfeszített munka az irodában az iszonyú délutáni forgalom, teljesen kifárasztotta. Csinos aranyszínű hálóinget vett fel és arra gondolt milyen jó is lesz holnap, amikor Fred talán megkéri a kezét.
A Kelly névről eszembe jutott, nem is tudom mi okból, egy régi osztálytársam, még a középiskolából. Kelly Adamsnek hívták. Gyönyörű, szőke, magas és csodálatos alakú lány volt. Minden fiú az évfolyamról teljesen megőrült érte. Persze én is. Kelly azonban rám sem hederített, csak a focisták érdekelték. A magamfajta srácoknak esélytelenek voltak kifogni egy ilyen lányt. Ám Kelly amilyen szép, olyan undok módon, mondhatni gonoszul viselkedett. Kedvenc szokása, hogy minden héten kiszúrt magának egy srácot, - persze pusztán szórakozásból, hiszen tudta, hogy minden fiú epekedik miatta - akit szó szerint a szolgájává tette. Ki tudja, milyen csábító ígéretekkel vette rá a fiatal serdülő ifjakat, hogy ily megalázó módon, szó szerint idiótát csináljanak magukból. Ezekkel a fiúkkal azután egy álló héten keresztül cipeltette a könyveit, moziba hurcoltatta magát, sőt drága ruhákat vetetett magának. Ezt valójában a fiúk is élvezték, hiszen ki nem adna meg mindent szeretett hölgyének. Ám mindemellett folyamatosan nyilvános helyeken hozta őket zavarba, kellemetlen és megalázó helyzetekbe, és iszonyú sértő hangnemben beszélt a fiúkkal még az osztálytársak előtt is. Egy nap aztán én kerültem sorra. De bevallom, a kezdeti lelkesedésemet hamar letörték a fentebb említett kellemetlen folyamatok, melyek a részéről irányomba történtek. S örökkön lázadó lelkem kitört. Kellyt, hogy visszavágjak szűnni nem akaró gyötrő tettei miatt, az iskola ebédlőjében mindenki előtt látványosan elküldtem a fenébe. Nem is gondoltam akkor mily veszedelmet zúdítok nyakamba, könnyű és szabad szívvel mentem haza aznap. Két hét volt az iskolából még és az egyetemi felvételire készültem. Ám csak következő évben jutottam el az egyetemre. Hogy miért?
Szóval Kelly fölvette a kesztyűt. Két héten keresztül minden áldott nap megvertek az iskolában, ugyanis az a boszorkány megbízott néhány focistát az iskolai csapatból, azok pedig kezelésbe vettek. Az utolsó napon nagyon súlyos sérüléseket szenvedtem, medencetöréssel és koponya-zúzódásokkal fél évig kényszerültem kerekesszékbe.
Milyen régen is történt mindez! Talán Kelly már régen elfelejtett, hiszen jelentéktelen kis fickó voltam. Azt hiszem, csak azok a fiúk kaptak valami büntetést, akik elintéztek. Sodródó gondolataim aztán visszavittek a fekete könyv lapjaira és meg is feledkeztem a régmúltról.
Kelly valójában nem szerette Fredet. Ám a férfi gazdag volt és sikeres. Ez épp elég. A lány lekapcsolta az ágya melletti éjjeli lámpát és az eljövendő fényes életéről álmodozva mély álomba merült.
Sötét árnyak gyülekeztek az alvó lány mellett. Az utca fényei melyek halványan bevilágítottak a szoba ablakán remegve húzódtak el előlük. Az árnyak vérszínű surrogással, lassan fonták erős hálójukat a lány köré, aki mit sem sejtve álmodott. Kelly egyre nehezebben lélegzett. A fojtó árnykezek izzottak testén, kilépve formátlan világukból erős, súlyos karokká nőttek, amelyek szorítani kezdték. Kelly fölriadt. Sikoltozva próbált szabadulni a gyilkostól, a régi gyűlölet formát öltött arcától. Ám a kezek szájára tapadtak, és egyre beljebb préselték a cifra párnák közé. Kelly fuldoklott és rémült tekintettel meredt a fénytelen sötétségbe. Aztán egy kéz mely a végzet kegyelmével nyúlt felé, megragadta nyakát és egy mozdulattal eltörte
Itt becsuktam a könyvet. A láz, mely oly mohó vágyat ébresztett bennem a könyv iránt, egyszeriben elmúlt. Mintha valami révületből eszmélnék, tettem félre a könyvet és fáradtan dörzsöltem szememet. Haragudtam magamra, amiért az olvasás miatt elhanyagoltam a munkát. Eszembe jutott, föl kellene hívnom apámat, és elhozatni vele néhány dolgot, főleg élelmet és szerszámokat.
Mégis, csak másnap reggel ültem kocsiba, és az erdei úton lerobogtam a városba. Az első telefonfülkénél megálltam és sikerült is elérnem apát. Már a vonaton ült így elkéstem azzal, hogy némi jobb ellátmányt hozassak magamnak, így kénytelen vagyok beérni azzal, amit a városban vásárolhatok meg. Beszéltünk még néhány szót, aztán apa végül megkérdezte:
-Mond csak, Emlékszel még Kelly Adamsre a középiskolából?
-Hát persze, hogyan is felejthetném el mit tett velem
-Tegnap éjjel meggyilkolták a lakásán. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
