A FEKETE PÁR

 

 

 

A tébolyult lélek,

A fogadalmak évében bolyongva,

Elkápráztat az örök szomorúsága.

Csak ketten voltak,

A fiú és a lány.

Egymástól külön, de szerelmükben mégis oly közel.

Követte őket sok ember az évek során,

De beláthatatlan volt az örök kapcsolatuk.

Együtt nézték az elveszett égboltból előbújó nap,

Utolsó sikoltó sugarait.

 

Csak fájdalom pusztított végig a földön,

És ők fekete ruháikban ballagtak egymás kezét fogva.

Így jártak mindig, csak ketten, a fiú... és a lány.

Nem szakadtak el egymástól, mint fájdalmukba beletörődött emberek,

A fekete pár.

 

A fiú alkoholt kívánt, a lány csak némán figyelte,

A fiú drogokat kívánt, de a lányt szorongás fogta el.

A lány is kipróbálta, milyen az élet sodrában,

És gyógyszert akart, hogy beírja nevét egy újabb gyászba.

Amikor mindketten a porban fetrengtek, és elengedték egymás kezét,

Azután a lelkük is szétvált,

Mert egyikük sem tudta, hogy nem örök az élet.

 

Néha még hallani róluk történeteket,

Hogy élt valaha két ember, akik őszintén szerették egymást,

Egy fiú… és egy lány.

A fekete pár.