Bandúr nyomozó végre megérkezett a helyszínre, a városban tartózkodott, mikor hallotta, hogy egy közeli erdőben egy lányt brutálisan meggyilkoltak. A fák összeérő ágai félelmetesnek tűntek, mégis valami megnyugvást hozott főhősünk számára a friss levegő. Mire odaért, szinte már mindenki megvolt a dolgával.
- Hatalmas keze volt – jelentette a halottkém, egyetlen ütéssel leterítette a lányt, de a halálát az a kő okozta ott – közben az említett szikladarabra mutatott – bevágta a fejét, amikor elesett, és egyből meghalt.
- Igen, de mi volt az indíték – kérdezte Péterfi nyomozó, aki a helyi rendőrség legjobbja.
- Barátom, már bennem is felmerült ez a kérdés – mondta Bandúr tudálékosan, közben észrevett valamit egy fa odvában – Mi ez itt? – és közben kihúzott egy fából készül dobozt a lukból - üres.
- Tegyék a bizonyítékok közé – utasította beosztottjait a hivatali detektív – de mit tarthatott ebben?
- Ezt még nem tudjuk, de ha nem tévedek, valószínűleg pénzt, és akkor már meg is van az indíték – találgatott Bandúr.
- Azt hiszem itt végeztünk, mostmár az irodában kell folytatnunk a nyomozást.
- Nyomozó Úr, Nyomozó Úr! – kiáltotozta két közeg, és egy fiút lökdöstek maguk előtt – egy közeli kunyhóban találtunk rá.
- Bevisszük – mondta Péterfi.
- Nem csináltam semmit, mit akarnak tőlem, amúgy is már nagykorú vagyok, ott élek, ahol akarok. – fogadkozott a fiú.
A fiú Kristófnak hívta magát, a csavargók szentjének Christophorust tartják, így találhatta ki ezt a nevet. Fésületlen hosszú haja az arcába lógott, karján szederinda okozta karcolás nyomok, ruhája mocskos, de volt benne mégis valami elegancia. Bandúr is részt vett a kihallgatáson. A fiú elmondta, hogy idén januárban múlt tizennyolc éves, és az erdei kunyhóban él, eddig nem zargatta senki sem. Most pedig rátámadnak, hogy embert ölt.
- Hogy Vauvenargues szavaival éljek: „Nemigen akad olyan igazság, amely valamelyik hamis elmében tévedéssé ne válna”.
- „A hazugság az önvédelem elemi formája”, vallja Susan Sontag – válaszolt enyhe vigyorral Bandúr.
Látszott a fiún, hogy megkedvelte a magánnyomozót.
- „Bárcsak olyan könnyen megtalálhatnám az igazat, mint ahogy cáfolom a hamisat”, mondta Marcus Tullius Cicero több, mint kétezer évvel ezelőtt, de hiába a történelem ismétli önmagát. – elmélkedett Kristóf.
- Honnan tudsz te ennyi bölcsességet – kérdezte Péterfi – és most ne hazudj, mert utánajártunk, hogy tizenkét éves korod óta nem jársz iskolába.
- Az iskola nem jó semmire, megtanulsz divatos lenni, de a mestereket nem tanulod meg tisztelni. Tanulni csak a könyvekből lehet. És kinek kell az, hogy azért már különc vagyok minden nap megverjenek. – ahogy ezt kiejtette a száján, látszott a szemén, hogy rossz emlékek törtek elő belőle.
- Magunkra hagyna, Barátom – kérte Bandúr.
- Rendben van, de be kell számolnia nekem mindenről.
- Mi az a lyuk a táskádon? – kérdezte főhősünk.
- Az? Az semmi.
- Az Istenért, mondd el, különben nem tudok neked segíteni, tudom, hogy nem te ölted meg, már csak a testalkatod sem egyezik a leírással, a tenyered fele akkora, mint a gyilkosé, de ezzel nem állhatok Péterfi nyomozó elé – mondta dühösen.
- Rendben van, nagyon éhes voltam már, és az egyik közeli tanyáról tyúkot akartam lopni, de a gazda észrevett, utánam jött a Lada Nivájával, és a légpuskájával rám lőtt, de csak a táskámat találta el. Utána elbújtam előle, mert követett az erdőbe is, okosabbnak láttam, ha nem megyek vissza a kunyhómhoz, mert akkor könnyen elárulhattam volna magam, így inkább felmásztam egy fára, és ott vártam míg elül a veszély. Ekkor pillantottam meg egy lányt, aki éppen pénzt vett ki az egyik fa odvából, gondoltam majd legközelebb visszajövök én is a csodafához – közben kuncogott, de hirtelen újra komolyra változott az arca – és veszek ki magamnak pár ezer forintot. A lány eltűnt, úgy gondoltam mostmár én is lemászhatok, és visszamentem a kunyhómba. Ez minden amit mondani tudok.
- Jó, rendben van, holnap elmegyek a tanyára és utánajárok a dolognak.
Bandúr miután végzett, elmesélte a történetet Péterfinek, aki ekkor már biztosra vette, hogy a gazda lesz a gyilkos, de főhősünket nem hagyta nyugodni a tény, ha puska volt nála, vajon miért kézzel ütött. De ő is kíváncsi volt a gyanúsított véleményére. Közben kiderítették, hogy a lány a közeli árvaház lakója volt, és a pénzt azért menekítette az erdőbe, mert félt, hogy társai meglopják.
A tanya tulajdonosa értetlenkedve fogadta a rendőröket. Bevallott mindent, hogy a fiú után lőtt, majd követte az erdőbe. És miután megtalálta a gazember pénzét, úgy gondolta, hogy ezzel megússza a verést. Később az ujjlenyomatok igazolták, hogy ő nyúlt a dobozhoz. De azt, hogy ő gyilkolt volna tagadta. És azt mondta, hogy semmilyen lánnyal nem találkozott.
- Bármikor megölne valakit, a fiút is kishíján lelőtte. – vádaskodott Bandúr.
- Ugyan már, ezzel a légpuskával egy macskát sem lehetne megölni – és közben hangosan nevetett.
- Ez egyáltalán nem vicces, na majd lesz ideje nevetni a cellában, letartóztam gyilkosság alapos gyanújával – mondta szigorúan Péterfi.
Egyből lefagyott a mosoly a gazda arcáról, Kristófot elengedték. De Bandúrt nem hagyta nyugodni az ügy, valamiért úgy érezte, hogy nem hazudott a tanya tulajdonosa, de hogy bizonyíthatná ezt.
Két hét múlva meglátogatta a fiút a kunyhóban, egy könyvet vitt neki ajándékba.
- A Kisherceg? – kérdezte meglepetten a Kristóf – nemigen szoktam meséket olvasni.
- Hidd el, ez nem csak mese, sokat tanulhatsz belőle, olyanokat, amit Horatius, Cicero, Vergilius sohasem fogalmazott meg.
- Rendben van, elolvasom.
Két-három órát beszélgettek, Kristóf teát főzött, jól ismerte az erdő és a közeli mező gyógynövényeit, és nagyon finom italt készített belőlük. Utána Bandúr elbúcsúzott, de még visszatért a bűntény helyszínére, keresett valamit, és megtalálta. Egyszercsak lépteket halott az avarban, majd egy hatalmas medvét pillantott meg, nyugton kellett maradnia, szívét melegség töltötte el, de nem mozdulhatott, mert ha meghal, azt a szerencsétlent elítélik. A barna gyilkos ügyet sem vetett főhősünkre, elcammogott a tett helyszínéről.
- Hát mégiscsak igaz, hogy a gyilkos mindig visszatér a tett helyszínére. gondolta, és már szaladt is Péterfihez, hogy azonnal engedje szabadon a gazdát, és zárja le ezt a tragikomikus ügyet.