Edgar Allan Poe A kísértetes palota

       (fordította: Babits Mihály) 

Legzöldebb völgyünk ölében -- Jó angyalok laktak ott -- Hajdan büszkén, büszke-szépen Drága kastély ragyogott. Földjén Gondolat királynak Fölszökött! Sohse lengtek szeráf-szárnyak Gyönyörűbb torony fölött. Ormain zászlók lobogtak, Sárga, gőgös, víg-arany, Mindez rég volt -- tűnt koroknak Távolaiban! Ahány enyelgő játszi szellő Ment arra át, A dús, bokrétás bástya mellől Mint szárnyas illat szállt tovább! Lantzenére ott a vándor, Ki e boldog völgybe jött, Láthatta, hogy szellem táncol A lángablakok mögött Egy trón előtt, amelyen ülvén Bíborbanszületett Királyuk trónolt, ki körül fény Árasztott méltó ünnepet. És gyönggyel a kastély kapúja S rubinnal rakva volt, Melyen át egyre s egyre s újra Édes visszhangok árja folyt Szikrázva a terembe: -- rájuk Egy munka várt, S egy öröm: örökké királyuk Eszét zengni, a bölcs királyt. De bú-ruhás átkok sereggel Szállták meg a király honát: Sirassuk őt! mert soha reggel Nem süt már éjszakáin át! S háza körül a halk dicsőség Ma már csak oly- Mód zengi őt, mint rege hősét, Kit elhantolt a kor. S csak rémes árnyak bálja, melyet A véres ablakokon át Ma itt disszonáns zene mellett Az utas kavarogni lát, A sápadt ajtóból ma rémek Folyója foly Örökké, s hova azok érnek, Van kacagás -- de nincs mosoly.